Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon
2008/2009-es szezon : 6. forduló

6. forduló

Lövő SE - Ágfalva KSK

6. forduló

 

7 - 0 (4-0)

  

Sorozatban három vereség után lépett pályára csapatunk a tavalyi bajnok ellen idegenben. Mindenki tudta, hogy nem Lövőn kell együttesünknek pontokat szereznie, de bíztunk a tisztes helytállásban.

 

Játékosaink ezen a mérkőzésen csak nyerhettek volna, ugyanis vesztenivalójuk nem volt, de ez nem látszott rajtuk. Röpke 20 perc alatt sikerült a lélektelen, beletörődöm játékkal 4 gólos hátrányt összehozni. Egy szöglet utáni kipattanó, egy másik szöglet utáni fejes és két kiugratás után is a hálónkban kötött ki a labda.

 

Az első játékrész további 25 percében egészen összeszedetten játszottunk, így nem kaptunk újabb gólt, de kapura továbbra sem voltunk veszélyesek.

 

A második félidőben a rengeteg formás lövői akcióból további hármat értékesítettek a hazaiak, és csak kapusunknak, Horváth Ferinek köszönhetjük, hogy egyszámjegyű maradt a különbség a két csapat között.

 

Bár a második félidőben többször is eljutottunk már az ellenfél kapujáig, de nem sikerült még a szépítés sem, pedig kapufát is lőttünk. Ez a mérkőzés nem tartozik a dicsők közé, remélem több ilyet nem kell átélnem. Bízom benne, hogy e vereség elég arcpirító volt ahhoz, hogy többé ne menjünk ki lélektelenül a pályára.

 Összeállítás:

Horváth F.

Farkas Cs.-Wilfing T.-Varga J.-Varga Zs

Pölöskei-Kovács I.-Polyák(67.p.)-Horváth Sz.-Sánta Á.(70.p.)

Nagy K.

 

Csere.: Rudolf I.(67.p.), Sánta Tamás(70.p.)

Sárga lap: Varga J.(14.p.)

Sérült: Kovács T.

Eltiltott: Udvardy

Hiányzó: Csontos K., Vörös A.

A Forduló további eredményei            >>>>>>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.