Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon
2008/2009-es szezon : 7. forduló

7. forduló

Ágfalva KSK - Veszkényi SE

7. forduló

 

4 - 1 (0-0)

  

Az előző mérkőzésekhez képest látszott a csapaton, hogy bár az első perctől győzelemre törtek, most odafigyeltek, koncentráltak hátul is, hogy ne kerüljünk hátrányba, mint eddig kivétel nélkül mindig.

 

Mezőnyfölényben játszottunk az első félidőben, de nem sikerült vezetést szerezni. Szinte semmi említésre méltó nem történt, de ez nem csak azt jelentette, hogy nem volt épkézláb támadásunk, hanem azt is és ez fontosabb is talán, hogy a vendégek veszélytelenek voltak a kapunkra, jól zárt védelmünk. Őszintén szólva nem bánnám, ha mindig csak ennyi történne a csapat meccseinek első félidejében, ha valahányszor olyan követné, mint ezen a napon.

 

A második játékrészben ugyanis a mezőnyfölényünk hamar góllá, gólokká érett. Még csak 4 perc telt el, amikor Udvardy passza nyomán Kovács Tamás 25 méterre a kaputól lövőhelyzetbe került majd a labdát a hosszú alsóba vágta. 1-0.

 

Nem sokkal ezután egy szögletrúgás lepattant a kapu előterében, majd a szabad labdára lecsapó Farkas kapásból hatalmas gólt ragasztott a rövid felső sarokba. 2-0.

 

A 65. percben már három egység volt az előnyünk, miután Udvardy élete valószínűleg legnagyobb gólját lőtte Farkas bedobása után bal, azaz a rosszabbik lábával mintegy 30-ról a hosszú felsőbe. 3-0.

 

A szebbnél-szebb gólok után egy pillanatra elaludt a védelmünk a 70. percben. Egy a jobb oldalon elfutó veszkényi lövését még nagy bravúrral hárította kapusunk, de a labda visszapattant a csatár elé, majd a beadására érkező Gőcze közeli fejese ellen már nem volt orvosság. 3-1.

 

Tíz perccel a lefújás előtt végleg eldőlt a meccs. Egy gyorsan végigjátszott támadás végén Kovács I. a jobb hátvéd pozíciójából felfutó Farkashoz passzolt, aki a 16-oson belül még két higgadt csellel elfektetett két védőt, majd a hosszú alsóba gurított, mellyel beállította a végeredményt. 4-1.

 

Nagyszerű győzelmet aratott csapatunk, ami úgy hiányzott a sorozatos vereségek után, mint egy falat kenyér. A három pontot elsősorban annak köszönhetjük, hogy végre fejben is rendben volt a társaság, ami abból is látszik, hogy 7 fordulónak kellett eltelnie, hogy végre mi szerezzünk vezetést egy meccsen és ne hátrányból keljen kapaszkodni.

 Összeállítás:

Horváth F.

Farkas Cs.(75.p.)-Wilfing T.-Horváth Sz.-Varga Zs

Udvardy P. - Kovács I.(80.p.) - Vörös A.-Kovács T.

Nagy K.-Pölöske(85.p.)

 

Csere.: Rudolf I.(75.p.), Sánta T.(85.p.), Sánta Á.(80.p.)

Gólszerző: Farkas(2), Udvardy, Kovács T.; ill.Gőcze Győző 

Sárga lap: Horváth Sz.(32.p.), Kovács I.(78.p.), Sánta T.(90.p.)

Hiányzó: Csontos K., Polyák E., Varga J.

A Forduló további eredményei            >>>>>>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-