Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon U21
2008/2009-es szezon U21 : 15. forduló

15. forduló

Fertőrákos SE U21 - Ágfalva KSK U21


15. forduló
 

 1 - 5 (0-3) 

 
Öt centis hóban voltunk kénytelenek elkezdeni a mérkőzést, és mellé még farkasordító hideg is volt fagyos széllel megspékelve, tehát nem fogadott minket kegyeibe az időjárás.
A hazaiak mivel csak 10 bevethető játékosuk volt, az egész meccs folyamán emberhátrányban voltak, de ez csak annyit jelentett, hogy 11 helyett csak 10 emberrel tudtak betömörülni a kapujuk elé, és végigvédekezni a találkozót.
 
A nehéz talaj ellenére megpróbáltuk a labdát a földön tartani, sok-sok oldalváltással kimozgatni a védőket a pozíciójukból, és az így keletkező üres területekre bejátszott labdákkal zavart kelteni.
 
Az 5. percben egy hatalmas egyéni hiba után megszereztük a vezetést. A hazaiak utolsó embere felszabadítás helyett cselezni próbált, de Lang szerelte, majd a megszerzett labdával Németh Szabolcs mehetett kapura és higgadtan a hosszú alsóba gurított. 0-1.
 
Óriási volt a fölényünk, a fertőrákosiak át sem jöttek a felezővonalon, szinte labdához sem tudtak érni. A 18. percben Kolesa remek indítást kapott a bal szélen, lefutotta védőjét, majd az alapvonalhoz közeledve középre adott, ahol Németh Szabolcs érkezett és a hálóba belsőzött közvetlen közelről. 0-2.
 
Az első félidőben esett még egy találat. Kiss Imre szerzett labdát még az ellenfél térfelén, majd egyből indította a leshatáron helyezkedő Németh Szabolcsot, aki a kapus elfektetése után lőtt, de egy hazai védő becsúszva mentett, viszont a partjelző szerint már a gólvonal mögött ért a labdához, így máris 0-3 lett az eredmény a 34. percben.
 
A szünetben a nagy hideg miatt, szokásunktól eltérően idegenben is bementünk az öltözőbe. Ott forró tea várta az árfagyott játékosokat, amit ezúton is köszönünk Hipó! :-)
 
A második játékrészre a pálya nagy részén letapostuk a havat, és már elkezdett olvadni is, így egyre nehezebbé vált a talaj.
 
A 48. percben általános meglepetésre szépítettek a fertőrákosiak. Egy a ritka támadásaik közül szöglettel végződött, amit kapusunk kiejtett, és a határozatlan védők között Schuster a hálóba préselte a labdát. 1-3.
 
A szépítő találat elég arcpirító volt számunkra a 10 emberrel küzdő ellenféltől, így rákapcsoltunk egy kicsit, hogy növeljük előnyünket, tudatosítsuk a hazaiakkal, hogy nincs esélyük ezen az összecsapáson.
 
Az 56. percben újra visszaállt a háromgólos különbség, miután Török indításával Kiss Imre lépett ki a bal szélen, beadása megcsúszott és a kimozduló kapus melléről a hosszú alsóba került. 1-4.
 
Németh Szabolcs a 62. percben megszerezte önmaga negyedik, és egyben csapatunk ötödik gólját, amivel végleg eldőlt a meccs. Ezúttal Kovács István indította a középkörből, egyedül törhetett kapura, és még mielőtt a rárontó kapus szerelni tudta volna elpöckölte a labdát a hasa alatt. 1-5.
 
A folytatásban bár továbbra is a kapujukhoz voltak szegezve a rákosiak, több találat már nem esett. Sokszor csak a balszerencsén múlott, hogy nem növeltük előnyünket. A legnagyobb helyzet Bezselics előtt adódott, de közeli lövését a kapus igaz csak másodjára, de még a gólvonal előtt elcsípte.
 
Összességében magabiztos győzelmet arattunk idegenben a nehéz körülmények ellenére is, és méltón búcsúztunk az őszi szezontól.
 
Néhány érdekes adat az őszi szezonról:
 

 
 Idegenben
 Otthon
 Összesen
 Rúgott gól (db)
 25
 29
 54
 Kapott gól (db)
 14
 14
 28
 Rúgott gól / meccs (db)
 3,57
 4,14
 3,85
 Kapott gól / meccs (db)
 2
 2
 2
 Összjátékidő / rúgott gól (perc)
 25,2
 21,7
 23,33
 Összjátékidő / kapott gól (perc)
 45
 45
 45

 
Összeállítás:

 Németh S.

 Varga Z.  -   Tálos  -   Kulcsár    -   Török G.
 Kovács I.  - Dominek (65.p.) - Kiss I. - Kolesa
Lang D. (60.p.) - Németh Sz.
 
Csere: Dely(60.p.), Bezselics(65.p.)
Gólszerző: Schuster(48.p.); ill. Németh Sz.(5.p.,18.p,34.p.,62.p), Kiss I.(56.p.)
Sárga lap: Dominek(55.p.),Tálos(72.p.)
Sérült: Sánta R., Busa I., Böhm, Varga J.
Felnőtt kerethez csatlakozott: Sánta T., Sánta Á., Rudolf B., Varga D.
Hiányzó: Fodor D.
                                                                                      

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-