Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2009/2010-es szezon U21
2009/2010-es szezon U21 : 10. forduló

10. forduló

  2009.10.24. 18:01

Rábapordány KSK U21 - Ágfalva KSK U21


10. bajnoki forduló

 


 1-0  (0-0)

25.p.: A 16-osunk előterében Varga Zoltán szabályosnak tűnő szerelését a játékvezető lefújta. Ezután az iménti szituációban érintett két játékos vitába kezdett, ami kakaskodásba torkollott, mely során hátvédünk megpróbálta fenékbe billenteni ellenfelét kisebb-nagyobb sikerrel, amiért a bíró a partjelzővel folytatott diskurálás után kiállította. Az ítéletet követően a meglehetősen ideges Varga Zoltán, heves reklamálásba kezdett a bírónál, amely során "testi kontaktus" is kialakult köztük, ami nagy hiba volt a védőnk részéről. A játékvezető a jegyzőkönyv szerint így élte meg az esetet: "Az Ágfalva játékosa, mikor állt a játék, szándékosan, dühből megrúgta ellenfelét.,ezért piros lappal kiállítottam. Ezután nekemtámadt, meglökött, csapattársai húzták el. A pálya elhagyása közben a következőket mondta: "Fasszopó majmok, ilyen fasszopókat nem láttam!"." Valószínűleg ezzel az esettel védőnk hosszú időre kiírta magát a csapatból, azaz több hónapos eltiltás vár rá.

57.p.: Az emberhátrány ellenére jól tartottuk magunkat, veszélyes helyzete nem nagyon volt a hazaiaknak, bár nekünk még kevesebb, azonban a játékvezető újra segítő jobbot nyújtott a pordányiaknak. Fekete kísérte a bűntetőterületünkre betörő csatárt belülről, amikor a hazai játékos összeesett a saját lábaiban, ám a bíró habozás nélkül 11-est ítélt. A labda mögé Szédelyi Csaba állt, majd a bal alsó sarokba tartó lövésébe ugyan még bele tudott ütni kapusunk, de a játékszer így is kikötött a hálóban. 1-0.

82.p.: A meccs képe nem változott, a hazaiak meddő mezőnyfölényben játszottak, mondhatni, ha nincs a kamu 11-es, akkor ha másnapig játszunk, akkor sem tudtak volna gólt rúgni, ami ránk nézve is igaz volt, ám nekünk a kiállítás után a fő cél a biztonság volt. Ebben a percben azonban egy gyors kontránk alkalmával Nagy Patrik elé került a labda, egyedül törhetett volna kapura, ha a hátulról érkező utolsó védő fel nem rúgja a kaputól mintegy 17 méterre. Mély megdöbbenésünkre a játékvezető a sípjába fújt, már-már kezdtünk reménykedni, hogy következetes lesz, kiállítja a védőt és befelé ítél szabadrúgát igencsak kecsegtető helyről, de ahogy ezen a meccsen már megszoktuk valami teljesen más történt. Mielőtt a labda Nagy Patrikhoz került volna a felezőnél meglökték a levegőben a csúsztató Németh Máriót és a játékvezető az előnyszabály ellenére oda rendelte vissza a labdát és a később történteket természetesen figyelmen kívül hagyta. Engedjetek meg egy személyes megjegyzést a bírónak: Menjél a jó b...dös, k...rva any...dba, te utolsó f...szszopó g...ciláda!!! Így elsőre ennyi.

 

Összeállítás:

 Németh S.

Varga Z. - Kiss I. -  Fodor D.

Dely L.

 Fekete B. - Dominek G. -  Varga Zs.

Szijártó Á.(70.p.)

 Nagy P.(85.p.) - Lang D.

 

Csere: Bezselics(85.p.), Németh M.(70.p.)

Sárga lap: Mészáros Á., Patyi Z.; ill. Dominek, Fekete

Piros lap: Varga Z.(25.p.)

Gólszerző: Szédelyi Cs.(p), (57.p.)

Eltiltva: Rudolf B., Németh Sz., Horváth F.

Felnőtt kerethez csatlakozott: Varga D., Kovács I., Antal Á., Gazsovics, Kolesa

Sérült: Sánta R., Böhm

Hiányzó: Busa, Kovács R. Máthé, Szakács, Varga J., Sánta T.

A forduló további eredményei >>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-