Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2009/2010-es szezon
2009/2010-es szezon : 16. forduló

16. forduló

Ágfalva KSK - Répcementi SE


16. bajnoki forduló

 


 1 - 2  (1-1)

 

A mérkőzés első fél órájában sokkal jobban játszottunk nagynevű ellenfelünknél, a vendégek támadásai erőtlennek tűntek, míg az ellencsapásaink rendre gólhelyzetbe torkolltak. Az összecsapás ezen periódusában akár többgólos előnyt is összehozhattunk volna, ám végül csak egy találatra futotta.

34.p.: Egy kisszögletet követően Varga Zsolt gurított vissza a 16-os elé érkező Németh Szabolcshoz, aki kapásból lőtt, a nem túl erős, de a hosszú alsó sarokba tartó lövését a Répcementi kapusa kiütötte, épp az érkező Horváth Szilárd elé, aki 5 méterről a hálóba lőtt. 1-0.

40.p.: A vezető találatot követően már átvették a vendégek a meccs irányítását, egyre erősödött a nyomás, ami végül góllá érett. Nem egy kisakkozott támadás hozta meg az egyenlítést a vendégeknek, de hosszú ideig nem tudtuk felszabadítani a kapunkat, átkerült a labda a hosszúra, ahol Németh Roland egyedül árválkodott és közelről a kapuba lőtt. 1-1.

A második játékrész elején az utóbbi két idény bajnokcsapata megpróbálta hamar eldönteni a meccset, érzékelhetően nekiestek együttesünknek, de át tudtuk vészelni ezt a kritikus periódust. A következő pecekben már nem voltak olyan erőteljesek a vendég rohamok, de az látszott, hogy már nagyon elfáradtak a játékosaink.

75.p.: Megiramodott az egyik répcementi csatár a jobb oldalon, két védő szorításában is meg tudta tartani a labdát, előbb befelé haladt a 16-os vonalán, majd Vágvölgyi Tamáshoz passzolt, aki éles lövés helyett egy emeléssel próbálkozott, ami be is jött, hisz a kapusunk a passz pillanatában lépett előre kettőt, hogy nagyobb szöget tudjon zárni, ami pont elég volt ahhoz, hogy be tudjon az fölötte hullani a kapuba. 1-2.

A folytatásban mindent megpróbáltunk az egyenlítés érdekében, ami több ízben is majdnem sikerült. Előbb Kulcsár pörgetett egy beadást a kapufára, majd Sánta Ákos fejelhetett volna könnyedén gólt, de a labda lecsúszott a homlokáról. Később szintén Kulcsár került gólhelyzetbe, de a kapura tartó labdája egy menteni igyekvő védő kezéről pattant ki, ám a bíró sípja néma maradt. Ezen szituáció után heves reklamálásba fulladt a meccs, amit a játékvezető egy hadilábon álló UEFA szabálykönyves magyarázattal és egy sárga lappal zárt le. Eközben természetesen a kitámadó csapatunk ellen könnyen helyzetbe tudott kerülni a Répcementi SE, de kapusunk jóvátéve hibáját, kétszer is túljárt az imént gólt szerző csatár eszén, aki mindkét alkalommal egy az egyben mehetett a kapura.

Egyenlítési lehetőség az összecsapás legvégén is akadt csapatunk számára, de az utolsó pillanatban a vendégek földön fekvő kapusa még le tudta piszkálni a csereként beállt Rudolf Balázs lábáról a labdát, aki két lépésről lőhetett volna gólt, ha a kapus csak egy kicsit is lassabban reagál ebben a szituációban. Az utolsó szalmaszál egy szöglet volt a hosszabbítás utolsó percében, ekkor már a kapusunk is előre jött. Sajnos a sarokrúgás nem lett túl veszélyes, a labda Kulcsár fejét érintve elhagyta a játékteret az oldalvonalnál.

Egy ilyen vereség után semmi okunk nincs a szégyenkezésre, ha kicsit jobban összpontosítunk és ki tudunk még egy-két helyzetet használni, akkor akár hatalmas meglepetést is okozhattunk volna. Nagyon megkönnyebbültek a vendégek, amikor lefújta a bíró a meccset, mert ők is érezték, hogy egy döntetlent megérdemelt volna együttesünk. Ha a további mérkőzéseken a gyengébb csapatok ellen is képesek leszünk így játszani, akkkor nem lesz gond a bentmaradás eléréséhez szükséges pontok megszerzésével, sőt reményeim szerint a középmezőnyhöz is képesek leszünk felzárkózni.

Hajrá Ágfalva!!!

 

Összeállítás:

 Jabronka

 Sánta Á. - Kulcsár - Polyák - Csontos K.

 Horváth Sz. - Csontos I.

Németh Sz.(70.p.) - Rákos - Varga Zs.(74.p.)

 Pölöskei

 

Csere: Halász(70.p.), Rudolf B.(74.p.)

Gólszerző: Horváth Sz.(34.p.); ill. Németh R.(40.p.), Vágvölgyi T.(75.p.)

Sárga lap: Horváth Sz., Csontos K., Rákos, Halász

Piros lap: -

U21-es kerethez csatlakozott: Tálos

Sérült: Varga J., Bassi

Eltiltott: Németh L., Pete

Hiányzó: Gombás

A forduló további eredményei >>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-