Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2009/2010-es szezon
2009/2010-es szezon : 17. forduló

17. forduló

Ágfalva KSK - Fertőendréd SE


17. bajnoki forduló

 


 3 - 0  (2-0)

 

 8.p.: Szögletet végezhettünk, el amely nyomán kipattant a labda, de az csak a köríven a kipattanóra váró Sánta Ákosig jutott, aki mivel a labda a bal, azaz a rosszabbik lábán volt nem próbált lőni, hanem okosan az ötös sarkánál helyezkedő Pölöskeihez passzolt, majd a csatárunk a rövid alsóba továbbított. 1-0.

43.p.: Az ezen a mérkőzésen debütáló Bassi Hugó léphetett volna ki a jobb szélen, ám meglepő módon, egy váratlan mozdulattal, talppal, futtában visszahúzta a labdát a félpálya közepénél, az oldalvonal mentén helyezkedő Rákos Attila elé, aki kapásból középre adott volna, ám a beadását a nagy szél megnyomta és az védhetetlenül hullott a kapus felett a jobb felső sarokba. Ritkán látható látványos gólt szereztünk, hiszen már a gólpassz is zseniális volt, ám az hogy valaki 40 méterről szerez gólt az nem mindennapi. 2-0.

A második játékrészben remekül lassítottuk a játékot a rutinos cserejátékosainknak köszönhetően. A vendégek bár többször riogattak szögleteik után, kapuralövésig csak egyszer jutottak el Rudolf hibáját követően, ám az új kapusunk az előző meccs után, most is ziccert fogott. A meddő mezőnyfölényükkel nem tudtak mit kezdeni az endrédiek, így mindenki tudta, hogy a mérkőzés addig lesz még viszonylag nyitott, míg rendszeres kontratámadásaink közül, az egyik nem zárul góllal.

85.p.: Gombás Károly fordult egy labdával a kezdőkörben az ellenfél kapuja felé, majd kiugratta a leshatáron mozgó Pölöskeit a jobb szélen, aki egészen a kapuig vezette a labdát, de lövés helyett benézett középre és a támadást követő játékosedzőnek keresztbe passzolta a játékszert, akinek az így sakk-mattra kijátszott helyzet értékesítése nem bizonyult megoldhatatlan feladatnak és egy lépésről helyezett a jobb alsóba. 3-0.

 

Összeállítás:

 Jabronka

 Sánta Á. - Rudolf B. - Horváth Sz. - Szakács

Rákos(69.p.) - Németh L. - Kulcsár - Csontos I.(56.p.)

 Pölöskei - Bassi(52.p.)

 

Csere: Halász(52.p.), Gombás(56.p.), Fodor L.(69.p.)

Gólszerző: Pölöskei(8.p.), Rákos(43.p.), Gombás(85.p.)

Sárga lap: Pölöskei, Rákos

Piros lap: -

U21-es kerethez csatlakozott: Varga Zs., Németh Sz.

Sérült: Varga J., Csontos K.

Eltiltott: Pete

Hiányzó: Polyák

A forduló további eredményei >>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-