Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon
2008/2009-es szezon : 1. forduló

1. forduló

Ágfalva KSK - FSC Hegykő

1. forduló

Az új évezred első megyei II. osztályú mérkőzésére készültek csapataink. Nagyon régen volt lehetőségünk ilyen magas osztályban szerepelni, ezért minden játékos kettőzött erővel vágott neki a meccseknek, hogy bizonyítson saját magának, a csapatnak, a szurkolóknak is és nem mellékesen az újonnan kinevezett vezetőedzőnek.

A nyár folyamán a korábbi vezetőedző mellett két meghatározó játékos is furcsa közjáték közepette távozott a csapattól. Sokan féltették a társaságot az erősebb bajnokságtól, a játékosok és a vezetők viszont kihívásokra vágytak és bizonyítani akartak a kételkedőknek.

 

Ágfalva KSK - FSC Hegykő

5 - 3 (0-2)

 

 Hatalmas iram jellemezte a mérkőzést. Kiegyenlített játék folyt a pályán, bár a vendégek kapura veszélyesebbnek bizonyultak.

A 33. percben egy szépen végigjátszott akció végén közelről szerzett gólt a hegykői csapat 0-1. , majd egy perccel ezután egy lecsorgó labdát vehetett át üresen a 16-os vonalán a megzavarodott védők között a vendégek támadója és higgadtan passzolt a bal alsóba. 0-2.

A félidő végéig már nem változott az eredmény. A kétgólos hátrány láttán sokan temették a csapatot.

A második félidő remekül kezdődött. A 48. percben Kovács István lövése kipattant a kapusról, amire Nagy Krisztián ért oda először és passzolt az üres kapuba.1-2.

Az 56. percben újabb hidegzuhany érkezett, a vendégek megint gólt szereztek.1-3.

A mutatott játékkal nem lehetett elégedett a vezetőedző, aki átszervezte a csapatot, kihasználva mindhárom cserelehetőségét.

A 70. perc környékén járhattunk, amikor látványos különbség kezdett látszani a két csapat erőnléti állapota között. A 3 cserejátékossal felfrissített hazaiak az ellenfelük fölé kerekedtek és megkezdték a felzárkózást. Egy szép támadás nyomán Nagy K. passzát Pölöskei passzolta a kapuba, amivel szépítettünk a 70. percben. 2-3.

Bár a csapat szakadatlan támadt, szerencse is kellett az eredmény tartásához. Két gyors és veszélyes kontrát is vezettettek a hegykőiek, amelyek közül az elsőt Horváth Ferenc kapus akadályozott meg hatalmas bravúrral hárította az ellenfél óriásának fejesét, a másodiknál pedig Horváth Szilárd mentett a gólvonalról.

A 75. percben egy óriási Polyák-bedobás egészen az 5-ös sarkáig szállt, ahol Kovács István félig a földön fekve félollózó mozdulattal kotorta a labdát az alsó sarokba. 3-3.

Óriási volt ekkor a hangulat a sportpályán. A hazaiak extázisban fociztak, míg a vendégek teljesen elfáradtak.

Már csak nagyjából 10 perc volt hátra a meccsből, amikor Kovács István kapott remek visszagurítást Polyáktól a 16-os vonalára, majd a bal felső sarokba bombázott. 4-3.

A slusszpoén pedig az utolsó pillanatokra maradt. Egy felszabadító rúgás pont Pölöskei István elé került, egyből indította a másik oldalon érkező Nagy Krisztiánt, aki egyedül vezette a kapusra ,de éles szögből leadott lövését hárította a hálóőr, viszont éppen az imént még indító Pölöskei elé ütötte a labdát, akinek nem jelentett nagy problémát 10 m-ről az üres kapuba passzolni. 5-3.

Hatalmas győzelmet aratott a gárda az első éles összecsapásán. A korábban NB-I-es csapatokat is megjárt játékosokkal tűzdelt és az NB-III-ból feltöltött keretű együttest sikerült két vállra fektetni.
 
 

Összeállítás:

Horváth F.

Csontos K.(66.p.)  - Wilfing T.  - Polyák  - Varga Zs.

Udvardy(73.p.)-Kovács I.-Varga J.(65.p.)-Kovács T.

Pölöskei-Nagy K.

Csere: Rudolf I.(66.p.), Farkas(73.p.), Horváth Sz.(65.p.)

Gólszerző: Pölöskei(2), Nagy K., Kovács I.(2)

Sárga lap: Horváth Sz., Varga J.

A forduló további eredményei    >>>>>>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!