Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon
2008/2009-es szezon : 3. forduló

3. forduló

Ágfalva KSK - Szany SE

3. forduló

  A Kisfaludon győztes csapatot át kellet szervezni, mivel Kovács István az esküvője miatt nem tudott részt venni ezen az összecsapáson. Nagyon defenzívvé vált így a csapat, ugyanis a középpálya közepén két védekező vénájú játékos szerepelt Horváth Szilárd és Varga János személyében, ami mint később kiderült nem egy nyerő taktika. Nem volt ki színt vigyen a játékba, így halálra volt ítélve a csapat támadójátéka, az amúgy remek felépítésű, erőnlétű és taktikájú Szany SE ellen.

 

2 - 8 (0-3)

 

Már az első percben hátrányba került csapatunk. Egy jobb oldali szabadrúgást a hosszúra íveltek élesen, amit az egyedül érkező vendégjátékos a felső sarokba fejelt. 0-1.

 

Pár perccel később a semmiből egyenlíthetett volna csapatunk. Kovács Tamást buktatták a játékvezető szerint a 16-oson belül, és habozás nélkül a 11-es pontra mutatott. Az ítéletvégrehajtó Wilfing volt, de mellélőtt.

 

A kihagyott bűntető megbosszulta magát. Egy jobb oldali beadást Farkas fejelhetett volna a mezőnybe, de nem ugrott fel, így felfelé pattant a labda a fejéről, majd a kissé határozatlan Udvardyt a játékból könnyedén kizáró csatár közelről lőhetett a felső sarokba. 0-2.

 

A félidő derekánál végleg eldőlt a mérkőzés. Egy újabb jobb oldali beadást követően Udvardy próbált felszabadítani, de egy szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába emelt. 0-3.

 

Következett a félidő. A játékosok nagyon maguk alatt voltak. A demoralizáló első játékrész után elhitették magukkal, hogy az ellenfél sokkal jobb nálunk és semmi keresnivalónk a folytatásban. Az edző kettőt is cserélt, hogy frissítse és átszervezze a csapatot, de nem volt elég tűz a társaságban, hogy változtatni tudjanak.

 

A második félidő is vendéggóllal kezdődött. Szögletet végezhetett el a Szany,  a labdára érkező játékos centikkel lemaradt a labdáról, de a menteni igyekvő Horváth Szilárdot ez úgy megzavarta, hogy védhetetlenül csúsztatott a saját kapujába. 0-4.

 

Ezen a szerencsétlen napon a vendégeknek minden összejött. Egy 25 méterről elvégzett szabadrúgás a sorfalban álló Pölöskei arcán megpattanva irányt változtatott és az elmozduló kapus mellett a hálóba hullott. 0-5.

 

Egy parányi reménysugár a 65. percben megcsillant, Pölöskei buktatása után a bíró hosszas hezitálás után (konzultált a partjelzőjével is) újabb tizenegyest ítélt. Varga Zsolt biztos végrehajtónak bizonyult ezúttal, nagy erővel lőtt a jobbra elmozduló kapussal ellentétes sarokba. 1-5.

 

Hamar szertefoszlottak az esetleges tisztes eredmény elérésének reményei. Horváth Szilárd felesleges szabálytalansága nyomán jogos bűntetőhöz jutott a vendég gárda és magabiztosan értékesítették azt. 1-6.

 

Nem sokkal ezután egy a 16-os sarkánál leadott óriási lövés is utat talált a hazai kapu hosszú alsó sarkába. 1-7.

 

A 80. perc környékén Kovács Tamásnak és Nagy Krisztiánnak sikerült átjátszania a teljes védelmet és Nagy Krisztián óriási gólt ragasztott a léc alá. 2-7.

 

Ezen apró szépségtapasz után egy újabb távoli lövés kötött ki a változatosság kedvéért most a rövid sarokba. 2-8.

 

Szerencsére véget ért a mérkőzés és vele együtt a csapat szenvedése is. A teljesen szétesett és hitehagyott társaság valószínűleg az öngól után lélekben feladta a meccset, és sajnos elvesztette tartását. Óriási pofont kaptunk az élettől, de remélem, tanulunk a hibáinkból és nem fogunk azzal védekezni, hogy mennyivel jobbak voltak és esélyünk sem volt. Meggyőződésem, hogy ha az első büntetőnket értékesíteni tudjuk, és 1-1-re módosul a mérkőzés, valamint nem adjuk fel már mindjárt a mérkőzés elején a támadások lehetőségét, akkor ha nem is nyerünk, de tisztes helytállásra képesek lettünk volna. Na de nem áll meg az élet egy ekkora verés után sem. Egy régi öreg edzőtől hallottam, hogy sokkal jobb egyszer kikapni 8-2-re, mint nyolcszor 1-0-ra.

 

 

 

 

Összeállítás:

Horváth F.

Farkas(70.p.)  -  Wilfing T.  -  Polyák E.  -  Varga Zs.

Udvardy(45.p.)-Horváth Sz.-Varga J.(45.p.)-Kovács T.

Pölöskei  -  Nagy K.

Csere: Rudolf I.(45.p.), Csontos K.(45.p.), Sánta T.(70.p.)

Gólszerző.: Nagy K., Varga Zs.

Sárga lap: Csontos K., Kovács T.

Hiányzó: Kovács I.

A forduló további eredményei        >>>>>>> 

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!