Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon
2008/2009-es szezon : 9. forduló

9. forduló

Osli KSE - Ágfalva KSK

9. forduló

 

 5-2  (4-0)

  

Az előző forduló sikere után mindenki abban bízott, hogy csapatunk ugyanott fogja folytatni idegenben is, ahol otthon abbahagyta, de hamar kiderült, hogy ez nem a két héttel ezelőtt látott társaság, hanem az idén már sajnos sokszor látott, lélektelen, lemondó együttes.

 

Az első bekapott gólra 10 percet kellett csak várni, ekkor Srágli volt eredményes. 1-0.

 

Ezután bár még csak egy gól volt a hátrány, máris hitehagyottá vált a gárda. Csak az volt a kérdés, hogy ez az összeszedetlenül játszó csapat hány gólt fog kapni a végéig.

 

A 18. és a 25. percben az osztály góllövőlistáját vezető Kiss Károly kétszer is betalált a kapunkba, így már a mérkőzés korai szakaszában komoly hátrányt sikerült összeszedni. 2-0,3-0.

 

A tehetetlen edző szenvedett a kispadon a mutatott játék láttán. Sok mindent nem tudott kintről tenni, de egy gyors cserét azért végrehajtott. A 25. percben a feltűnően indiszponáltan játszó Varga Zsolt helyére Rudolf István állt a bal hátvéd pozíciójába.

 

Egy ideig úgy tűnt, hogy stabilabbá vált a védelmünk, de egy újabb megingás miatt a félidei szünetre már négy gól volt a lemaradás, ugyanis a 42. percben Vági is bevette az ágfalvi kaput. 4-0.

 

A szünetben valószínűleg nagy fejmosást kaptak a játékosok, de ilyen helyzetben talán már mindegy volt, ugyanis a négygólos hátrány ledolgozhatatlannak tűnt, maximum a még nem megalázó vereség elkerülése lehetett a cél.

 

A második félidőben az előzőhöz képest jobban játszottunk, de ez feltehetőleg annak is köszönhető, hogy az ellenfél a megnyugtató előny tudatában átengedte a területe, hogy a folytatásban gyors kontratámadásokkal operálhassanak.

 

Mindenesetre az 50. percben sikerült szépítenünk, egy formás támadás közben Nagy K. lábáról Kovács Tamás elé került a labda, aki  góllal fejezte be az akciót, miután 16-ról magabiztosan lőtt a bal alsó sarokba. 4-1.

 

Ez a játékrész már teljesen más volt, mint az első. Csapatunk már képes volt eljutni rendszeresen az ellenfél kapujáig, de még jobban kinyíltunk és sokszor csak kapusunknak köszönhettük, hogy nem lett még nagyobb a különbség.

 

Mindkét oldalon több helyzet kimaradt, de egy pillanatra sem volt esélyünk a pontszerzésre. A 70. percben még messzebb került tőlünk az Osli csapata. Egy szögletet követően a csereként beállt Tóth G. sodorta a hálóba a labdát. 5-1.

 

A 88. percben sokadik próbálkozásunkat eredmény koronázta, ezúttal Nagy Krisztián volt eredményes Pölöskei indítása nyomán és csökkentette 3 gólosra a különbséget. 5-2.

 

Minél előbb el kell felejtenünk ezt a meccset és vele együtt a mutatott játékot is, mert ha lesznek még ilyen mérkőzések, ahol a küzdőszellem és az akarás nyomát sem lehet a fél csapaton felfedezni, akkor maradunk ezen a hozzánk nem méltó helyen a táblázaton.   

 Összeállítás:

 Horváth F.

Farkas - Varga J.(54.p.) - Polyák - Varga Zs.(25.p.)

Udvardy P. -  Vörös A.  -  Horváth Sz.  -  Kovács T.

Pölöskei - Nagy K.

 

Csere.: Rudolf I.(25.p.), Sánta Á.(54.p.)

Gólszerző: Kovács T.(50.p.), Nagy K.(88.p.); ill. Kiss K.(18.p.,25.p.), Srágli(10.p.), Vági(42.p.), Tóth G.(70.p.)

Sárga lap: Varga J.(53.p.)

Sérült:. Wilfing T., Kovács I.

A Forduló további eredményei            >>>>>>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!