Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon
2008/2009-es szezon : 12. forduló

12. forduló

Ágfalva KSK - Mihályi SE

12. forduló

 

 4 - 2  (0-2)

  

Egy buta hiba következtében már az első percekben hátrányba kerültünk. Varga Zsolt embere betört a büntetőterületre, majd a hátrányban lévő védő összeakasztotta a lábait, amiért 11-es járt. A bűntetőt Ács magabiztosan értékesítette. 0-1.

 

A folytatásban próbáltuk átvenni az irányítást, de nem sikerült meggyőző fölényt kialakítani, sőt kisvártatva újabb tizenegyeshez jutott a Mihályi csapata, de Ács ezúttal rosszul célzott, és a kapu mellé lőtt. Maradt tehát az egygólos hátrány, de a 30. percben már nem volt ellenszer, egy kisakkozott támadás végén, Pócza közvetlen közelről pörgetett a hálóba. 0-2.

 

Nagyon rossz első félidőt produkáltunk, de bíztunk benne, hogy sikerül a második félidőben megfordítani az eredményt. Ennek érdekében egy belső átszervezés nyomán (Polyák és Horváth Sz. helyet cseréltek a védelem és a középpálya tengelyében) támadóbbá változtattuk csapatunk felállását.

 

Nem kellet sokat várnunk az átszervezés eredményére. A második játékrészben már az első percekben átvettük az irányítást és formás támadásokat vezettünk. Szinte már érthetetlen, hogy miért adunk a legtöbb ellenfelünknek egy félidőnyi előnyt, hogy miért csak a második 45 percre tudunk felpörögni.

 

Az 56. percben máris szépített csapatunk. Kovács Tamás szögletére a hosszún Horváth Szilárd érkezett és közelről fejelt a kapuba. 1-2.

 

A 60. percben Nagy Krisztián lépett ki a védők szorításában, már-már elveszítette a labdát, de az utolsó pillanatban továbbpasszolt Polyáknak, aki egy igazítás után kb. 15 méterről a kapus szemei közé bombázott. 2-2.

 

A 63. percben a mai meccsen igen agilis Polyák kiharcolt egy szabadrúgást a jobb szélen. A beívelés a hosszúra érkezett, ahol Nagy Krisztián mellre vette a labdát, továbbsodorta a kapu irányába, majd Polyák közbenyúlt és egy akrobatikus mozdulattal a kapuba húzta. 3-2.

 

Nem sokkal a vezető gól megszerzése után emberelőnybe is kerültünk, mert Sörtély a vendégek játékosa egy elkésett becsúszásért megkapta második sárga lapját, így idő előtt mehetett zuhanyozni.

 

Ekkor már az történt a pályán, amit csak akartunk. A vendégek már a lefújást várták, ugyanis emberhátrányban a félpályát sem tudták átlépni, már csak az volt a kérdés, hogy mennyit kapnak végül összesen.

 

 Sok-sok helyzet kimaradt, de a hajrában kétgólosra növeltük előnyünket, mellyel bebiztosítottuk a győzelmünket. A 84. percben Kovács Tamás a bal szélről befelé gurítva Kovács István elé passzolta a labdát, aki egy igazítás után, kissé éles szögből kilőtte a hosszú alsó sarkot. 4-2.

 

Óriási fordulat történt a félidő után, aminek köszönhetően tetemes hátrányt sikerült ledolgozni és megnyerni a meccset. Még a másnapi újság is a „Fordulat Ágfalván” címet adta a Megyei II. osztállyal foglalkozó cikkének.

Remek meccset láthatott aki kilátogatott a focipályára vasárnap délután, soha rosszabbat és akkor talán még többen jönnek szurkolni.  

 Összeállítás:

 Horváth F.

Farkas  -   Wilfing   -   Polyák E. (81.p.)  -   Varga Zs.

Udvardy (20.p.) - Kovács I.   - Horváth Sz.  -  Kovács T.

Pölöskei -  Nagy K.

 

Csere: Sánta Á.(20.p.), Rudolf I.(81.p.)

Gólszerző: Polyák (60.p., 63.p.), Horváth Sz.(56.p.), Kovács I.(84.p.)

Sárga lap: Polyák (50.p.), Wilfing (26.p.), Kovács I.(59.p.), Kovács T.(84.p.), Sánta Á.(81.p.)

Piros lap: Sörtély Zsolt-MIHÁLYI (64.p.)

Hiányzó: Sánta T., Vörös A.

A Forduló további eredményei            >>>>>>>

 

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!