Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon
2008/2009-es szezon : 13. forduló

13. forduló

Pereszteg SE - Ágfalva KSK

13. forduló

 

2 - 0  (1-0)

 

Első ránézésre nyerhetőnek tűnt a mérkőzés, ugyanis a tabellán a Pereszteg mögöttünk tanyázott, de a kezdés utáni percek nem ezt bizonyították.

 

Nem mi uraltuk a játékot, nyomott ellenfelünk és a 19. percben hátrányba is kerültünk. A védők vonala mögé egy lágy beívelés érkezett, amit a kapusunk és a bekkek is csak a szemükkel követtek, hogy aztán végignézhessék, ahogy Csaplovits 5 méterről a hálóba bólint. 1-0.

 

A folytatásban kiegyenlítetté vált a játék, de az első félidőben már nem esett több gól. A 45. percben viszont a játékvezető az ellenfél csapatkapitányának, Farkas Zoltánnak reklamálásért felmutatta a piros lapot, így megsokszorozódott az esélyünk a fordításra.

 

A második félidőben mindenki azt várta, hogy majd ellenállhatatlan támadásokat fogunk vezetni, de nem tudtunk mit kezdeni a kínálkozó lehetőséggel.

 

A 62. percben aztán érkezett a hidegzuhany. Kapusunk egy kirúgást nemes egyszerűséggel az ellenfél csatárának Balogh Zoltánnak ajándékozott, aki összejátszott társával, majd a visszakapott labdát a léc alá vágta. Érthetetlen hiba!   2-0.

 

Egyre idegesebbé vált az idő múlásával a gárda összes tagja. Nagyon akartak gólt szerezni, de ezen a napon mindenki tompa volt, nem jött össze semmi a fegyelmezetten játszó hazaiak ellen. Szinte gólhelyzetig sem jutottunk el, a csapattagok pedig egymással veszekedtek, vitatkoztak, nem akarták elhinni, hogy nem tudnak mit kezdeni a teljes második félidőt emberhátrányban lejátszó Pereszteggel.

 

Forrtak az indulatok a pályán, és a 92. percben el is szakadt a cérna. Kovács István előbb a földön fekve utána rúgott ellenfelének, majd a kialakult csetepaté közben az egyik játékost pofon is vágta. A játékvezető habozás nélkül kiállította, így végül mégis egyenlő létszámban fejezték be a csapatok a meccset.

 

Hamar el kell felejteni ezt az összecsapást és főleg azt a mentalitást, amit jó pár ember mutatott a pályán, mert ha továbbra is csak a másikban keressük a hibát, akkor a jövőben nem kell majd meglepődni a hasonló fájó vereségek láttán.    

 

 Összeállítás:

 Horváth F.

Horváth Sz. - Wilfing - Polyák - Varga Zs. (75.p.)

Rudolf I.    -   Kovács I.   -  Vörös A.  -  Kovács T.

Pölöskei -  Nagy K.

 

Csere: Varga J.(75.p.)

Gólszerző: Balogh Z.(62.p.), Csaplovits F.(19.p.)

Sárga lap: Farkas Z., Horváth P., Csaplovits; ill. Varga Zs., Kovács T., Pölöskei, Rudolf I. 

Piros lap: Farkas Z.(45.p.); ill. Kovács I.(92.p.)

Hiányzó: Farkas Cs., Sánta Á., Sánta T.

Sérült: Udvardy

A Forduló további eredményei            >>>>>>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!