Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon
2008/2009-es szezon : 27. forduló

27. forduló

Mihályi SE - Ágfalva KSK


27. bajnoki forduló

 


1 - 0  (0-0)

 

 

A tavaszi idény eddig igen gyatrára sikerült, de bíztunk benne, hogy mivel a hátralévő összecsapásokon gyengébb csapatokkal kell megmérkőznünk, megkezdjük a felzárkózást. Az első ilyen ellenfelünk a sorban a Mihályi csapata volt idegenben, akik csupán egyetlen ponttal szereztek eddig többet nálunk.

 

Nem volt túl eseménydús az első félidő, alig akadt egy-egy lehetőség a kapuk előtt. Látszott mindkét gárdán, hogy nagyon kell neki a megszerezhető három pont, ami rányomta a bélyegét a meccs színvonalára.

 

Csordogált a mérkőzés csendben, komoly történés nélkül, mígnem a 44. percben az egyik, ha nem a legmeghatározóbb esemény zajlott le a pályán. Rudolf Balázs a középhátvdünk nyomdafestéket nem tűrően kiszólt egy szurkolónak, amiért a bíró egyből felmutatta neki, véleményem szerint „kissé” szigorúan a piros lapot. Játékosunkat annyira felhergelte az ítélet, hogy nyomban elégtételt akart venni a játékvezetőn, meglökte, majd többször is kezet emelt rá, de végül nem ütötte meg. Mind később kiderült, a fegyelmi bizottság a bíró inzultálásáért december 31-éig eltiltotta védőnket mindennemű nagypályás futballtevékenységtől.

 

Nagyon nehéz helyzetbe került csapatunk, ugyanis egy teljes félidőn keresztül emberhátrányban kellett felvenni a harcot a mihályiakkal. Csatár helyett középpályás érkezett a pályára és a 4-4-1-es hadrendre folytattuk a mérkőzést.

Természetesen a kiállítás nyomán jóval több helyzet alakult ki a kapunk előtt mint korábban, de nem volt a hazaiak akcióiban túl nagy átütő erő, jól tartottuk magunkat, sőt több ízben is veszélyes kontrát tudtunk vezetni.

 

Már a meccs hajrájában jártunk, valószínűleg mindenki aláírta volna vendég oldalról a gól nélküli döntetlent, amikor mint mostanában mindig, lecsapott ránk a balszerencse. A 86. percben egy már többször kivédekezettnek tűnő támadás végén mégis beívelték a hazaiak a védelmi vonalunk mögé a labdát, a túlságosan behúzódó balhátvéd szabadon álló embere átvette a passzt és a tehetetlen kapus mellett a hosszúba gurított. 1-0.

 

A hosszabbítás perceiben még történt egy említésre méltő esemény. Az ítéleteivel főleg a kiállítást követően, valószínűleg dacból is rendre minket sulytó játékvezetőnek a 92. percben is sikerült még egyszer belénk rúgnia. Történt ugyanis, hogy utolsó erőinket összeszedve sikerült még egy támadást vezetnünk a jobb szélen, beíveltük a labdát középre, érkező ember is volt Kári-Horváth személyében, de védője meglökte a levegőben, kilökte a labda alól, viszont a bíró sípja néma maradt. A reklamáló játékost még a lefújás után szóban ki is állította, amit aztán a jegyzőkönyvben már nem említett meg, ezzel is mondhatni elismerve, akkár szándékosnak nevezhető hibáját.

Egy szó, mint száz: játékosaink fegyelmezetlenségének a levét megint az Ágfalva KSK itta meg, ugyanis meggyőződésem, hogy teljes létszámú csapattal két vállra tudtuk volna fektetni ezt a szürkén játszó Mihályit. Ha a jövőben megpróbálunk azt az energiát a játékra fordítani, amit jelenleg a reklamálás, veszekedés felemészt, akkor biztos, hogy a mezőny első felében fogunk végezni.

 Összeállítás:

 Horváth F.

Horváth Sz.  -  Wilfing T.  -  Rudolf B.  -  Farkas

Sánta Á. -  Polyák E.(82.p.) - Kulcsár G. - Vörös

Pölöskei  - Varga Zs.(46.p.)

 

 

Csere: Kári-Horváth(46.p.), Rudolf I.(82.p.)

Gólszerző: Csonka(86.p.)

Sárga lap: Zsirai B., Sörtély Zs.; ill. Pölöskei

Piros lap: Rudolf B.(44.p.)

U21-es csapathoz csatlakozott: -

Eltiltott: -

Sérült:  Varga J., Kovács T., Udvardy

Hiányzó: Nagy K.

A forduló további eredményei>>>>>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!