Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon U21
2008/2009-es szezon U21 : 4. forduló

4. forduló

Beledi SE U21- Ágfalva KSK U21

4. forduló

Röpke négy forduló alatt rájöttem, hogy sajnos alig lesz két olyan egymást követő forduló, ahol ugyanabban a felállásban léphetnek pályára csapataink, ezért ez alkalommal nem kezdem a tudósítást a hiányzók részletes felsorolásával. Mostantól a sérültek és távolmaradottak a tudósítások végén fognak szerepelni, sokkal kisebb hangsúllyal mint eddig. Már túlságosan egysíkú volt az összes beszámoló eleje, mert mindig azzal a siránkozással kezdődött, hogy ki miért nem játszhatott és mi lett volna, ha…

 

3 - 1 (2-0)

 

Már mielőtt elkezdődött volna a találkozó sejteni lehetett, hogy nagyon nehéz mérkőzésre számíthatunk. Több mint 30 fokos hőmérséklet és egy nagyon hosszú, viszont éppoly keskeny és kemény pálya várt minket.

 

Az első pillanatokban látszott, hogy az erősen tartalékos csapatunk ezen a találkozón nem tudja bejátszani rendesen ezt a hosszú pályát, a csapatrészek túl messzire kerültek egymástól.

 

A 11. percben hatalmas potyagólt kaptunk. Egy szögletet a hazai játékos a kapu irányába csavart, amit a kapufánál biztosító Varga Zoltán csúnyán elnézett. Azt hitte, hogy mellé fog csavarodni, ezért elmozdult a kapufa mellől, így a labda érintés nélkül kerülhetett a hálóba. 1-0.

 

10 perccel a potyagól után újabb bosszantó egyéni hiba után szerzett gólt az ellenfél. Töröknél volt a labda a saját 16-osa sarkánál, bárhová passzolhatta volna, de addig-addig nézelődött, amíg az őt megtámadó védőt találta telibe, aki lecsapott a lepattanóra és könnyedén passzolt a kiszolgáltatott kapus mellett a hálóba. 2-0.

 

A szünetig már nem változott az eredmény. Nem működött a csapatjáték egyáltalán, de nem tudtunk olyan cserét végrehajtani, amivel lendíthettünk volna a társaságon.

 

Negyed óra eltelt a második játékrészből, amikor Varga Dávid versenyfutásra kényszerült az egyik beledi csatárral egy hosszú indítást követően. Az alapvonalhoz közeledve előnyben volt, megpróbálta kifedezni a labdát, de a hazai játékos hatalmasat lökött rajta, kibillent az egyensúlyából, a bíró sípja néma maradt, a középre passzolt labdát pedig már nem volt művészet a kapuba gurítani. 3-0.

 

A rendes játékidő utolsó előtti percében sikerült szépíteni egy begyakorolt figura után. Dominek végzett el partdobást a 16-ossal egymagasságból, a labda egészen a kaputól pár méterre helyezkedő Rudolf Balázsig szállt, aki a védőktől szorongatva a kapuba csúsztatott. 3-1.

 

Bár mindhárom gólunkat hatalmas egyéni hiba (a harmadiknál a játékvezetőé) előzött meg, nem volt sok esélyünk a győzelemre. A tudósításból nem derült ki, de 2-0 után nagyon kinyíltunk, mindenáron gólt akartunk szerezni és csak a hazaiak pontatlanságán és a kapusunk 4-5 bravúrján múlt, hogy nem kaptunk többet. Kár lenne azon rágódni, hogy ha a Németh Szabolcs ellen elkövetett, sokszor durva szabálytalanságokat a játékvezető megtorolja, akkor valószínűleg kettős emberelőnybe is kerülhettünk volna, mert nem csak ezen múlt. Annak ellenére tehát, hogy több ígéretes helyzetet is elpuskáztunk és mindhárom gól szerencsétlen körülmények közt született, azt kell mondjam, hogy megérdemeltük a vereséget, mert nem működött a csapatjátékunk, és a hazaiak többet mozogtak, tettek a sikerért.

 

 Összeállítás:

 
Németh S.

Varga Z.  -  Varga D.
(82.p.)-Rudolf B.  -  Török 

Kovács
(65.p.)-Dominek-Fodor D.-Kolesa(45.p.) 

Németh Sz.-Lang(75.p.)

 

Csere: Dely(75.p.), Busa(45.p.),Kiss(65.p.), Bezselics(82.p.)

Gólszerző:  Rudolf B.(88.p)

Sárga lap: Rudolf B.(75.p.), Varga Z.(72.p.)

Hiányzó: Tálos, Légrády, Sánta Á.

Nem lett nevezve: Kiss I., Bezselics

Felnőtt kerethez csatlakozott: Sánta T.

Sérült: Sánta R., Kulcsár, Böhm
                                                                                        

A forduló további eredményei    >>>>>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!