Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon U21
2008/2009-es szezon U21 : 7. forduló

7. forduló

Ágfalva KSK U21 - Veszkényi SE U21

7. forduló

 

4 - 1 (2-0)

 

Jó iramú mérkőzést láthatott aki kilátogatott Búcsú-napján a focipályára. Az első fél órát hazai fölény jellemezte, de a vendégek is vezettek néhány formás támadást.

 

A 29. percben aztán szabadrúgáshoz jutott csapatunk a kaputól kb. 22 méterre, melyből meg is szereztük az első gólt. Rudolf B. okosan helyezve lőtt a hosszúba a léc alá. Az alacsony kapusnak nem volt esélye védeni, bár még beleért a labdába. 1-0.

 

Hamar elveszthettük volna a vezetést, de szerencsére Varga D. kapitális hibája után a kapufán csattant a labda, majd nagy nehezen sikerült felszabadítani.

 

A 39. percben Németh Sz. centerezésére Lang érkezett a legjobb ütemben, és a védőket megelőzve közelről pofozta a labdát a hálóba. 2-0.

 

A második félidőben kétgólos előny birtokában már nem kellett minden középpályásnak a támadásokkal foglalkoznia, így stabilabbá vált a csapat dereka. Ennek hatására a továbbiakban a vendégek egyáltalán nem voltak veszélyesek a kapura.

 

A 65. percben egy gyors bedobás után Németh Sz. került gólhelyzetbe, de ő inkább átívelt a hosszúra, majd az érkező Rudolf B. a hálóba fejelt. 3-0.

 

A saját térfelünkön vesztettünk labdát a 77. percben, amivel indították az egyedül hagyott Pintér Tamást, aki közelebb vezette a labdát a kapuhoz, majd kilőtte a hosszú sarkot. Elkerülhető gólt kaptunk megint. 3-1.

 

Hogy ne legyen „olyan szoros” a végeredmény, arról a 80. percben a házi góllövőlistát toronymagasan vezető Németh Szabolcs gondoskodott. Két gólpassza után maga szerzett gólt, miután remek labdát kapott Rudolf B.-től és 16-ról a bal kapufa mellé a hálóba csavart. 4-1.

 

Nem túl jól játszva, de magabiztosan nyertük meg ezt az összecsapást, amely nyomán újra a táblázat második helyére ugrottunk.

 Összeállítás:

 
Németh S.

Tálos Cs.    -    Kulcsár G.    -    Varga D.    -    Varga Z.

Kovács I.(72.p.)-Rudolf B.-Dominek(82.p.)-Böhm C.(80.p.) 

Németh Sz.-Lang(72.p.)

 

Csere: Dely(72.p.), Fodor(80.p.), Bezselics(82.p.), Kolesa(72.p.) 

Gólszerző: Németh Sz.(80.p.), Rudolf B.(29.p.,65.p.), Lang; ill. Pintér T.(77.p.)

Sárga lap: Lang

Sérült: Sánta R., Busa

Felnőtt kerethez csatlakozott: Sánta Á., Sánta T.

Hiányzó: Kiss I., Török G.
                                                                                        

A forduló további eredményei          >>>>>>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!