Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon U21
2008/2009-es szezon U21 : 11. forduló

11. forduló

Répcementi SE U21 - Ágfalva KSK U21

11. forduló

 

 1 - 1 (1-0)

 

Győzelmi reményekkel vágtunk neki a meccsnek, de hamar kiderült, hogy nem lesz egyzerű feladat a hazaiak két vállra fektetése.

 

A mérkőzés elején teljesen beszorultunk, nem tudtuk pillanatokra sem megtartani a labdát, alig-alig léptük át a felezővonalat.

 

A 10. percben góllá érett a hazaiak mezőnyfölénye. A felnőtt keretből eltiltás miatt kimaradó, és ezúttal az U21-es csapatot erősítő, hatalmas méretű irányító, Horváth Krisztián lőtt gólt. Egy szöglet után a labda a 16-os vonalánál a kapunak háttal állva került hozzá, de ő a hátára csimpaszkodó védővel együtt is befordult és kilőtte a hosszú alsót. 1-0.

 

Újra hátrányba kerültünk tehát, de ez most más volt, mint eddig, mert míg korábban mi irányítottuk a meccseket és egy ellentámadásból szerzett előnyt ellenfelünk, addig most megérdemelten vezetett a Répcementi SE.

 

Nem játszottunk jól. Nem tudtunk mit kezdeni ellenfelünkkel, de egy pillanatra sem nyugodhattak meg a hazaiak, mert az egyenlítés érdekében mindent megtettünk.

 

Egészen a bekapott góltól számítva meddő mezőnyfölényben játszottunk, de nem tudtunk gólt szerezni. Kialakítottunk több ígéretes helyzetet is, de a hazai védők rendre belevetődtek a gólba tartó lövéseinkbe.

 

Teltek-múltak a percek, és már közeledet a meccs vége, egyre közelebb kerültünk az idénybeli harmadik vereségünkhöz. Már a 90. percben jártunk, amikor Török kiharcolt egy szabadrúgást a kapuval szemből, kissé balra, kb. 20 méterről. A szabadrúgást Tálos végezte el, és remekül csavart a sorfal és a sorfal mögé beálló kapus mellett a jobb alsó sarokba. 1-1.

 

Egy nem túl élvezetes, de annál hajtósabb meccsen értünk el döntetlent egy meglehetősen harcos csapat ellen, akik sokat köszönhetnek a felnőtt keretből lehozott Horváth Krisztiánnak. Nagyon rosszul játszottunk, de minimum az 1 pontot megérdemeltük és pozitívumként foghatjuk fel hogy megint nem adtuk fel és küzdöttünk az utolsó percig.

 Összeállítás:

 Németh S.

 Varga Z.(57.p.) -  Tálos -  Varga D. (82.p.)  -  Török

 Kovács I. -  Dominek G.  -  Rudolf B.(16.p.) - Böhm

Lang D.(86.p) - Németh Sz.

 

Csere: Fodor D(16.p.), Kiss I.(57.p.), Dely L.(86.p.), Kolesa(82.p.)

Gólszerző: Kovács Krisztián (11.p.); ill. Tálos Csaba (90.p.)

Sérült: Sánta R., Busa I., Kulcsár G.

Hiányzó: Sánta Á.

Kimaradt: Bezselics L.

Felnőtt kerethez csatlakozott: Sánta T.                                                                                     

A forduló további eredményei          >>>>>>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!