Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon U21
2008/2009-es szezon U21 : 13. forduló

13. forduló

Pereszteg SE U21 - Ágfalva KSK U21

13. forduló

 

0 - 4 (0-1)

 

Mindenki tudta, hogy kötelező a győzelem a peresztegiek ellen, ha tartani szeretnénk a lépést a bajnoki címért folytatott harcban. Talán éppen ezért tartottunk is egy kicsit az összecsapástól, de a pályán hamar kirajzolódtak az erővonalak, és nem kísértett a kötelező győzelem szelleme.

 

Már kezdettől mi irányítottuk a játékot és a 13. percben meg is szereztük a vezetést. Rudolf Balázs vette át a labdát a középpályán, majd az üresen álló Dominekhez passzolt, aki közelebb vezette a labdát a kapuhoz és kb. 22 méterről a jobb alsóba lőtt. 0-1.

 

Nem játszottunk ordító fölényben az első játékrész hátralévő szakaszában, de kézben tartottuk a meccset. Több helyzetet is elpuskáztunk, a legnagyobb Lang nevéhez fűződött, aki senkitől sem zavartatva, 10 méterről is képes volt a kapusba lőni a labdát, így az első félidőt egygólos előnnyel zártuk.

 

A második 45 percben hamar eldőlt a mérkőzés. Az 50. percben egy tért ölelő indítással Németh Szabolcs a kapu felé fordult, de az utolsó védő Horváth Attila lerántotta gólhelyzetben, amiért kiállította a játékvezető. A megítélt szabadrúgásból pedig gólt értünk el, ugyanis a sértett lövése kipattant a kapusról, majd a berobbanó Kovács István közelről a hálóba pofoztat a labdát. 0-2.

 

Hamar kihasználtuk tehát emberelőnyünket, de nem volt megállás, az 54. percben újabb gólt lőttünk. Rudolf Balázs a kapu előterében Németh Szabolccsal próbált kényszerítőzni, aki a visszapassz helyett inkább kisodródott szituációból lőtt, és szerencséjére a labda a hosszú alsó sarokban kötött ki. 0-3.

 

A 61. percben Török még a saját térfeléről előrevágta a labdát a csatárok irányába, ami lepattant a bizonytalankodó védők között, Németh Szabolcs betört közéjük, majd a bekkeket lerázva a kapuig gyalogolt. 0-4.

 

Még fél óra hátravolt a mérkőzésből, de már ekkor kihasználtuk mindhárom cserelehetőségünket, hogy játéklehetőséget biztosítsunk azoknak is, akik eddig kevesebbszer jutottak szóhoz.

 

A hátralévő időben már nem született újabb találat, úgyhogy harmadik idegenbeli győzelmünk mellé begyűjtöttük a második kapott gól nélkül lehozott meccsünket is. Reméljük lesz még több is mindegyikből!   

Összeállítás:

 Németh S.

 Kiss Imre(60.p.)  -   Tálos Cs.  -  Kulcsár   -   Török

 Kovács I. - Dominek(63.p.) - Rudolf B. - Dely(53.p.)

Lang D - Németh Sz.

 

Csere: Fodor D.(53.p.), Varga D.(60.p.), Kolesa(63.p.)

Gólszerző: Dominek(13.p.), Kovács I.(51.p.), Németh Sz.(54.p.,61.p.)

Sárga lap: Mayer F., Kiss K.; ill. Kiss I.

Piros lap: Horváth Attila(50.p.,Pereszteg)

Sérült: Sánta R., Busa I.

Felnőtt kerethez csatlakozott: Sánta T., Sánta Á.

Hiányzó: Varga Z., Böhm, Bezselics

                                                                                      

A forduló további eredményei          >>>>>>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!