Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon U21
2008/2009-es szezon U21 : 24. forduló

24. forduló

Ágfalva KSK U21- Osli KSE U21


24. bajnoki forduló

 

4 - 4 (2-2) 

 

 

A szabadnapunk után Osli csapata várt ránk ellenfélként ezen a héten, akik ellen idegenben is sikerült győzni ősszel, ami bizakodásra adhatott okot, ám a két héttel ezelőtti, nyerőnek bizonyuló kezdőcsapatunkat hat helyen kellett megváltoztatni különböző okok miatt, ami már kezd nagyon unalmassá válni.

 

Nem alakult ki folyamatos játék a pályán az egész mérkőzés során. Egyik csapat sem tudta magához ragadni a kezdeményezést a meccs elején, de mégis hamar kétgólos előnybe kerültünk.

 

A 9. percben Németh Szabolcs húzott el a bal szélen, a kapu közvetlen közelébe érve középre passzolt, ahol Kovács René érkezett és pár méterről a hálóba továbbított. 1-0.

 

A 21. percben egy hosszú bedobást Varga Dávid csúsztatott a 11-es pont környékén helyezkedő Kovács István elé, aki megszelídítette a labdát, majd két védő szorításában bepasszírozta azt a kapuba. 2-0.

 

A 25. percben szinte a semmiből szépítettek a vendégek. Saját szögletrúgásunk után egy előrevágott labdával egyedül lépett ki a vendégek csatára, a védők már nem érhették utol, majd a közelről érkező nagy erejű lövése a kapusunk lábai közt átjutva a rövid sarokban kötött ki. A dolog szépséghibája viszont, hogy leshelyzet előzte meg a találatot, amit a csökkentlátó partjelző elfelejtett beinteni. 2-1.

 

A bekapott gól után kissé visszaesett a játékunk, többet próbálkoztak az osliak, és a 34. percben ki is egyenlítettek. Véleményes szabadrúgáshoz jutottak ekkor az alapvonaltól 12 méterre a bal szélről, majd a felnőtt keretből eltiltás miatt az U21-esbe kerülő két játékos közül az egyik (Srágli), jobb belsővel gyönyörűen csavart a hosszú felső sarokba. 2-2.

 

A szünetig már nem változott az eredmény, így döntetlen állásról indult a második játékrész, amelyben már sokkal inkább saját kezünkbe tudtuk venni a játék irányítását.

 

Sokáig nem sikerült enyhe mezőnyfölényünket gólra váltani, de a 72. percben végre újra nálunk volt az előny. Kovács István átadását követően Németh Szabolcs több ember között lövőhelyzetet erőszakolt ki magának, nagyjából 25 méterről lőtt, a labda középre tartott, de megpattant egy pályahibán a kapus orra előtt, kissé irányt változtatott és a meglepett hálóőr mellett a kapu közepébe vágódott. 3-2.

 

Nem örülhettünk sokáig a vezetésnek, mert a középkezdés után azonnal szögletet harcoltak ki a vendégek, majd a rögzített szituáció elvégzése után, egy komédiába illő jelenetet követően újra döntetlen állhatott volna a nem létező eredményjelzőn. Pocsék volt a sarokrúgás, gyenge, lapos és a rövidre érkezett, ahol négy védő is biztosított (de minek), ám az egyik felszabadítani igyekvő bekk a másikat találta telibe, akinek a combjáról a rövid alsóba csorgott a labda. 3-3.

 

Mivel a baj nem jár egyedül, a győzelem megszerzése érdekében kitámadó csapatunk a 87. percben még hátrányba is került. Egy a rendezetlen védősor mögé beívelt labdával kilépett az osli csatár, majd a kimozduló kapus mellett-felett, okosan löbbölt a hosszúba. 3-4.

 

A hosszabbításban jártunk, szinte már mindenki elkönyvelte a vereséget, de nem adtuk fel, és az utolsó utáni pillanatban sikerült egalizálni. Tálos estében ívelt a kapu elé, a labdát Németh Szabolcs gólhelyzetben vette át, majd hidegvérét megőrizve, magabiztosan gurított a kapus támaszkodó lába mellett a rövid alsóba. 4-4.

 

Kettős érzés van az emberben egy ilyen összecsapás után. Végül is vesztett helyzetből, mondhatni a sírból hoztunk vissza egy pontot a ráadás perceiben, de mindenki tudja, hogy ha jobban összpontosítunk a mérkőzés egésze során, és nem kapunk egy-két elkerülhető találatot is, akkor mindhárom pontot gond nélkül otthon tarthattuk volna, még a felforgatott összeállítás ellenére is.

           

 

Összeállítás:

 Foki B.

Tálos Cs.  -  Sánta T.  -  Varga D.  -   Dely L.

 Kovács I.  - Lang(76.p.) -  Dominek(88.p.) -  Böhm(74.p.)

Kovács R.(78.p.) - Németh Sz.

 

Csere: Máthé(78.p.), Fodor(76.p.), Bezselics(88.p.), Kolesa(74.p.)

Sárga lap: Tálos

Gólszerző: Kovács R.(9.p.), Kovács I.(21.p.), Németh Sz.(72.p., 90.p.); ill. Horváth Á.(25.p., 74.p., 87.p.), Srágli Zs.(34.p.)

Felnőtt kerethez csatlakozott: Sánta Á., Rudolf B., Kulcsár

Sérült: Sánta R.

Hiányzó: Busa, Németh S., Varga Z., Kiss I.

A forduló további eredményei>>>>>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!