Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2008/2009-es szezon U21
2008/2009-es szezon U21 : 28. forduló

28. forduló

Ágfalva KSK U21 - Pereszteg SE U21


28. bajnoki forduló

 

5 - 1 (3-0)

 

Kötelező hazai győzelemre készültünk a Pereszteg csapata ellen, ami még úgy is elvárharó volt, hogy több meghatározó játékosunk is távol maradt az összecsapástól különböző okok miatt.

 

Nem tudtuk mindjárt az első perctől magunkhoz ragadni a kezdeményezést, a vártnál többet volt ellenfelünknél a labda az elején, de végül mégis viszonylag hamar megszereztük a vezetést.

 

A 15. percben egy vaktában előrevágott labdát Fodor a középkörből Németh Szabolcs elé fejelt, aki előbb lefutott két védőt, majd még a 16-oson kívülről tüzelt, a lövés középre ment, de erős volt, így a kapus nem tudott leérni a lába mellé érkező labdára és a hóna alatt a gólvonalon túlra jutott. 1-0.

 

A találat túlságosan nem változtatta meg a játék képét, mi továbbra is viszonylag kényelmes tempóban fociztunk, kissé talán át is engedtük a területet a peresztegieknek, akik nem tudtak túl nagy fejfájást okozni a támadásaikkal, bár néhányszor az előrevágott labdáikkal veszélyesen tudtak meglódulni a kapunk irányába.

 

Az első fél óra elteltével aztán egyel magasabb sebességi fokozatba kapcsoltunk, hogy megnyugtató előnyre tegyünk szert még az első játékrészben. A 34. percben Lang végzett el egy bal oldali szögletet, a labda a rövid sarok irányába érkezett, ahol Dominek megcsúsztatta azt, pont a hosszún érkező Varga Dávid elé, aki közelről a hálóba bombázott. 2-0.

 

Felpezsdült a meccs ebben a periódusban, sorra dolgoztuk és hagytuk ki a helyzeteket, ám a 39. percben azért mégis értékesítettünk egyet. Foki hajszálpontos 70 méteres kirúgása után Németh Szabolcs megint egyedül vezette rá a labdát a teljes vendég védelemre, eljutott szinte egészen az alapvonalig, de nagyon kisodródott, így a passzolás intézményéhez volt kénytelen folyamodni, keresztbe rúgta a labdát a kapu előtt és a hosszún a támadáshoz villámgyorsan felzárkózó Kolesának már csak az üres kapuba kellett helyeznie 5 méterről. 3-0.

 

A második félidő elején még tartott a fölényünk és az 53. percben egy ritkán látható potyagóllal tovább növeltük az előnyünket. Dominek egy a védők fölött belöbbölt labdával próbálta a leshatáron mozgó Fodor Dánielt gólhelyzetbe hozni, de a passz túl mélyre sikerült, a kimozduló kapus könnyedén megkaparinthatta volna, ám az furcsán pattant fel előtte az egyenetlen talajról, átjutott rajta és Fodornak már csak annyi dolga maradt, hogy átkísérje a labdát a gólvonalon. 4-0.

 

Ezen furcsa találat után a vendégek edzője lecserélte az egész meccset félvállról vevő kapusát és mivel tartalék hálóőrrel nem rendelkezett, a helyét a rutinos középpályás Mayer Frigyes foglalta el.

 

A 63. percben talán az összecsapás legszebb megmozdulása után már az ötödik is a zsákban volt. Egy bedobást Fodor Dániel előbb háttal a kapunak mellre vett, aztán a labdát bravúros mozdulattal, a válla felett, a legjobb ütemben a beinduló Németh Szabolcs elé húzta, a csatár tolt egyet rajta, majd a kiszolgáltatott kapus mellett könnyedén gurított a hosszú alsóba. 5-0.

 

A hátralévő fél óra már nem hozott túl szép focit, bár ennek ellenére több alkalommal is tovább növelhettük volna az előnyünket. A helyzetek kimaradtak az egyik oldalon, és ahogy az lenni szokott, a másik oldalon született gól, tehát megint nem sikerült kapott gól nélkül megúszni egy teljes 90 percet.

 

A 80. percben még a saját térfelünkön vesztettünk labdát, az egyik vendég csatár meglódult vele a kapunk irányába, a rá kilépő védőnek nem sikerült szerelnie, majd rávezette a kapusra, ballra passzolt és az egyedül érkező társa az üres kapuba lőtt. 5-1.

 

Sajnos belerondítottak a peresztegiek az összképbe, de így is sima győzelmet arattunk, a három pont megszerzése egy pillanatig sem forgott veszélyben. Remélem, hogy a jövő héten sem szakad meg az immár négymeccses győzelmi sorozatunk, de arra mindenki legyen felkészülve, hogy teljesen más mérkőzésre kell számítanunk a hazai pályán nagyon masszív Egyházasfalu ellen. Az év egyik legfontosabb játéknapja lesz a soron következő. Hajrá Ágfalva!

 

Összeállítás:

 Foki B.

Kiss I.(69.p.)  -  Varga D.  -  Szakács

Sánta T.

 Kovács I.  - Fodor D. - Dominek G.(86.p.) -  Kolesa(63.p.)

Lang (55.p.) - Németh Sz.

 

Csere: Dely(69.p.), Máthé(63.p.), Kovács R.(55.p.), Bezselics(86.p.)

Sárga lap: Khin

Piros lap: -

Gólszerző:Németh Sz.(15.p., 63.p.), Varga D.(34.p.), Kolesa (39.p.), Dominek(53.p.); ill. Botka Á.(80.p.)

Eltiltva: Rudolf B.

Felnőtt kerethez csatlakozott: Sánta Á., Tálos Cs., Busa

Sérült: Sánta R., Böhm

Hiányzó: Németh S., Varga Z., Kulcsár

A forduló további eredményei>>>>>>

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!