Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2010/2011-es szezon
2010/2011-es szezon : 12. forduló

12. forduló

Lövő SE - Ágfalva KSK


12. bajnoki forduló

 

Lövő SE - Ágfalva KSK

 2 - 0  (0-0)

 

57.p.: Miután mintaszerűen kivédekeztük az első félidőt és bár mezőnyfölényben játszott ellenfelünk de komoly helyzetet nem tudott kidolgozni, beigazolódni látszott az előzetes taktikánk létjogosultsága, ám a játékvezetők megfosztottak minket a munkánk gyümölcsének learatásától. Történt ugyanis, hogy Pölöskei a jobb szélen az egyik gyors kontratámadásunk alkalmával a hazai védelem mögé került, majd középre adott, ahol Rudolf Balázs érkezett és a kapuba sodorta közelről a labdát, ám a partjelző TÉVES intésére a bíró anulálta a találatunkat. Igaz, hogy Rudolf Balázst a védők helyezkedése alapján valóban lesen találta volna a centerezés, ám a labda vonala mögül érkezett a beadásra, így újfent azt a sajnálatos tényt vagyok kénytelen letudósítani, hogy megint elvettek tőlünk egy szabályos gólt, amivel egyúttal megfosztottak a későbbi győzelem lehetőségétől is, mert meggyőződésem, hogy meg tudtuk volna nyerni ezt az összecsapást, ha mi szerezzük meg a vezetést.

66.p.: Ahogyan ez lenni szokott a fociban, hamar még nagyobb csapássá vált a meg nem adott gólunk, ugyanis a kissé elbizonytalanodott védelmünk csak szemmel követte a lövőiek adogatását a 16-os előterében, majd Trittremmel Balázs gondolt egyet és takarásból, halálpontosan a bal alsó sarokba helyezett. 1-0.

86.p.: Túl sokan húzódtunk fel egy szabadrúgásunk alkalmával, majd miután az levágódott egy blokkoló védő testtéről és felívelték a labdát az elöl lévő csatárukhoz, aki megverte Farkas Csabát egy az egyben, kapura fordult, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta a hosszún szintén egyedül érkező Kontor Dánielt, az időközben visszaérő Dominek az utolsó pillanatban hátulról két kézzel fellököte, gondolván hogy 5 méterről nagyobb valószínűséggel értékesítiette volna a helyzetet, ám sajnos a sértett a büntetőpontról sem hibázott és magabiztosan lőtt a kapu jobb oldalába. 2-0.

 

 Összeállítás:

 Foki B.

 Tálos - Halász E. - Rudolf B. - Kulcsár(46.p.)

Mihályi(68.p.) - Németh L. - Horváth Sz.(70.p.) - Farkas Cs. 

  Nagy K. - Pölöskei


Csere: Rákos(46.p.), Dominek(70.p.), Kolesa(68.p.)

Gólszerző: Kontor D.(86.p.), Trittremmel B.(66.p.)

Sárga lap: Dominek

Piros lap: - 

U21-es kerethez csatlakozott: Varga Zs.

Sérült: -

Eltiltott: Pete, Polyák, Varga Zs.

Kimaradt: -

Hiányzó: Vörös A., Sánta Á., Bassi, Gombás

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!