Megyei III. Sopron A
 
Archivum
 
Magyar Kupa
 
Ágfalva KSK
 
Társalgó
 
Fotógaléria
 
Videótár
 
Linkek
 
Egyéb
 
Css

 
2010/2011-es szezon
2010/2011-es szezon : 15. forduló

15. forduló

Ágfalva KSK - Veszkényi SE


15. bajnoki forduló

 

Ágfalva KSK - Veszkényi SE

 4 - 4  (1-2)

 

3.p.: Varga Zsolt remek ütemben lépett ki a bal szélen, majd visszafelé passzolt a 16-os vonalán üresen álló Polyák Endréhez, négy meccses eltiltásából visszatérő csapatkapitányunk kapásból csúnyán eltörte a labdát, amely mozdulatával tökéletes gólpasszt adott a hosszún helyezkedő Pölöskei Istvánnak, aki higgadtan a hosszú alsóba lőtt. 1-0.

22.p.: Miután legalább három alkalommal növelhettük volna már az előnyünket, a kihagyott helyzetek megbosszúlták magukat. Saját szögletrúgásunkat követően Pócza Attila iramodott meg a jobb szélen egy előrevágott labdával, a gyenge napot kifogó védője Farkas Csaba egy határozott belépő helyett szinte egészen a kapuig kísérte, majd lefordult róla a csatár, aztán egy az egyben megverte a középhátvédünket is, majd a közelről érkező lövése nyomán a labda a kapus kesztűit is érintve a hálóban kötött ki. 1-1.

30.p.: A vendégek egy jobb oldali beadása megpatanva egy védő lábán a hosszú felső sarokba hullott volna, ám hálóőrünk hatalmas bravúrral ki tudta tornászni, de a kipattanóra öt hazai védő között is Pócza Attila reagált a leghamarabb és a bekkek lábai közt a rövid alsóba lőtt az ötösről. 1-2.

49.p.: Mátics Bence a 16-os jobb sarkánál levette a labdát, majd mikor látta, hogy az ég világon senki sem támadja meg, igazított egyet és nagyszerű mozdulattal kilőtte a hosszú alsó sarkot. 1-3.

75.p.: Polyák vezette rá a labdát a védőkre, majd amikor kiléptek rá, a jobb szélen érkező Bassi Hugó elé tálalt, aki éles szögből gyönyörű gólt lőtt a hosszú felső sarokba, úgy hogy a játékszer a jobb és a felső kapufát is érintett, mielőtt a hálóba vágódott volna. 2-3.

86.p.: Gombás harcolt meg a labdáért az alapvonalnál, lefordult a védőjéről, csalt egy kicsit a távolságon, majd a középen érkező Pölöskeihez passzolt, aki közelről a kapuba pörgetett. 3-3.

90.p.: Gombás vett át egy labdát a kapuval szemben, tolt egy rajta, majd nagyjából 25 méterről gyilkos pontosságú lövéssel kipókhálózta a jobb felső sarkot. 4-3.

93.p.: Halász felelőtlenül eladta a labdát a félpályánál, a vendégek azonnal belőtték azt a még kifelé mozgó védőink vonala mögé, villámgyorsan lekontráztak minket, de kapusunk az első lövésnél még hatalmas bravúrral védett, ám sajnos a kipattanóra Pócza Attila ért oda elsőnek és felugorva a még fekvő hálóőr felett az üres kapuba fejelt. 4-4.

 

 Összeállítás:

 Foki B.

 Sánta Á. - Halász E. - Németh L. - Farkas Cs.

Nagy K. - Rákos A.(68.p.) - Horváth Sz. - Varga Zs.(68.p.)

  Polyák - Pölöskei

 

Csere: Gombás(68.p.), Bassi(68.p.)

Gólszerző: Pölöskei(3.p., 86.p.), Bassi(75.p.), Gombás(90.p.); ill. Pócza A.(22.p., 30.p., 93.p.), Mátics B.(49.p.)

Sárga lap: Németh L., Polyák E.

Piros lap: -

U21-es kerethez csatlakozott: Tálos

Sérült: Rudolf B.

Eltiltott: Pete

Kimaradt: -

Hiányzó: Vörös A., Mihályi, Kulcsár

 
Megyei III. Sopron tartalék
 
Archivum tartalék
 
Programajánló

25. bajnoki forduló

Répcevis SE -

Ágfalva KSK

2014.05.25. (vasárnap)

17:00

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szponzor
Poma 2002 KFT
 
Fordulóról fordulóra archivum
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!